A KiberPajzs projekt keretében az intézmények és a piaci szereplők átfogó oktatási programot indítanak az ügyfelek digitális pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében. A kiberbiztonsági kockázatok és az ellenük való védekezési lehetőségek bemutatására széleskörű, összehangolt kommunikációs kampány is kezdetét veszi.
A KiberPajzs projekt céljai között szerepel a kiberbiztonsági hatósági és piaci folyamatok elemzése, továbbfejlesztése, valamint hazai és nemzetközi szakmai tudásmegosztás és jógyakorlatok gyűjtése a minél erősebb és hatékonyabb pénzügyi kibervédelem megvalósítására.
A digitalizáció révén egyre hangsúlyosabbá válik az elektronikus pénzforgalom, ezzel párhuzamosan pedig – miközben a hazai pénzügyi rendszer európai összevetésben is rendkívül biztonságosnak számít – a rajta keresztül megfigyelhető sikeres visszaélések száma és aránya is növekszik.
A bűnözők nem a pénzügyi intézményeket, illetve infrastruktúrát támadják, hanem elsősorban a (gyors változásokat olykor át nem látó) fogyasztók megtévesztése, érzelmi manipulálása révén érnek célt. Ezért vált mára alapvető fontosságúvá az „elsődleges védelmi vonalnak” számító ügyfelek pénzügyi tudatosságának erősítése, és felkészítésük a kiberkockázatok kezelésére.
A projekt kiemelten figyel a fiatalkorúakra, a fokozottan kiszolgáltatott társadalmi csoportokra (így az idősekre), de a fogyasztók mellett megelőző jellegű üzeneteket fogalmaz meg a kis- és középvállalati, illetve az egyéb céges ügyfelek felé is.
A KiberPajzs program keretében az intézmények egységes arculatú, egyszerű üzenetekkel mutatják majd be a főbb csalási formákat, így az adathalászat különböző változatait, a hamis banki hívásokat vagy sms-eket, a meghamisított banki weboldalakat, a hamis tranzakciók jóváhagyatási formáit, a csaló befektetési vagy egyéb online ajánlatokat, illetve a közösségi média segítségével történő személyesadat-lopásokat.
forrás: kiberpajzs.hu
Kapcsolódó oldalak
fotó: pexels.com